Talán lesz akinek hiányoztam, talán nem, de azt hiszem visszatértem. Az elmúlt egy hónapban új helyre költöztem, belecsaptam a méhészkedés sűrűjébe és öregedtem 5 évet.
Újdonság volt például, hogy ha valahonnan rendelek valamit az lehet, hogy két hónap alatt sem készül el. Vagy hogy valamiből mégsem adnak el annyit, amennyit megbeszéltünk. Meg ilyenek. Na mindegy, úgy látszik ilyen ez az üzleti világ.
Itt az ideje, hogy kicsit feltöltődjek a vívással.
Volt időm gondolkodni a miérteken és a hogyanokon, és egy egész karakteres kép kezdett kibontakozni a téglaporba és festékszagba fúlt elmémben.
Ezen az új csapáson folytatom a blogot és az edzés is, remélhetőleg önmagam és mások örömére.
Végre átrágom magam a vívással foglalkozó könyveimen is, és ezzel a tudással felvértezve hamarosan megszeppent oroszlánként lépek a szablyavívás versenyek vérmentes arénájába.
Hú de elcseszettül irodalmi vagyok ma. Be is fejezem, mielőtt megölök valakit ezzel a mélyről jövő naív művészetemmel.
Hosszú ideje nem jelentkeztem új bejegyzéssel, ami leginkább egy lakásfelújítás egyébként hajpigment-eltüntető teendőinek köszönhető. A vívásról mostanában csak ábrándozom, de egy vágást sem tettem több hónapja. Ez jelentős kiesés, ami az idei versenyterveimet is felboríthatja. Meglátjuk mi lesz...
Új blogot kezdtem írni, ahol az edzéstervem részleteibe avatom be az érdeklődőket. A blog neve találóan: Lusta Disznó. A design még az alap, de majd azt is kialakítom.
A munka persze itt is folytatódik, már amennyire a magánéletem teendői engedik.
Hónapokkal ezelőtt ígéretet tettem egy megfelelő védettséget nyújtó, otthon elkészíthető, és nem utolsó sorban olcsó védőfelszerelésről, aminek dokumentálni fogom az elkészítését. Ennek első részlete, a mellvért most készül. A készítés menetéről három napon belül megkapja a dokumentumokat az, aki olvassa a blogot! :)
Tegnap ismét escrima edzés volt, aminek örömére belekóstoltam a full contact küzdelembe, egy bottal.Akkor még nem tudtam mit jelent a full contact és mit jelent az első érintés és mi a különbség a kettő között. Már tudom.
Full contact:
A full contact küzdelem leginkább folyamatos csépelésnek tűnik, de nem az, A versenyzők saját taktika alapján igyekeznek a tanult mozdulatokat alkalmazni, irányváltásokkal és megfelelő agresszióval ötvözve. A bírók, akár egy boksz, vagy MMA meccsen (pontozáskor) az összképet figyeli. Ki volt az agresszívebb, technikásabb, ki hogy mozgott lábon stb. Ezt lehet egy és két bottal játszani, án egy bottal próbáltam, az eredmény, teljes védőfelszerelés mellett, a csuklóm belső oldalán látható:
Na de ahogy a jó Verbőczy Imre mondta vala: Sebtől díszlik a vitézség (*a címben. ITT olvashattok a történetről kicsit bővebben.) Hozzáteszem, a kis szivacsos hálóing elég komoly védelmet nyújt a cseppet sem kicsi ütések ellen. Nagyon tanulságos próba volt és igazán, IGAZÁN élveztem, és ahogy a csapattársak megvilágították előttem, itt az erőnek nem sok szerepe van, mert az ember feleslegesen emészti az erejét, ugyanis megsemmisíteni nem tudja az ellenfelet, a találat pedig gyengébb ütés esetén is ugyanúgy érezhető (lásd fent). Lefegyverzésért, tehát amikor az ellenfél elejti a botját, vagy elvesszük tőle, pontlevonás jár.
Első érintés (first hit):
Úgyhogy rájöttem, hogy az én bulim az első érintés lesz. Ez igazán hasonlít a víváshoz, mert nem záporoznak folyamatosan az ütések és van lehetőség a vívásban tanultak kamatoztatására. Itt láthatóan kevesebb a védőfelszerelés, de a szivaccsal borított műanyag bot is keményen oda tud csapni.
Persze itt nincsenek kötések, de például segíthet az agresszívabb vívókkal szemben helytállni. Meg agresszívabbá válni.
Az escrima edzések fontos hozadéka az erőnlét fejlődése, mert kétszer egy perc full contact küzdelem nem piskóta. A bemelegítés-rutin kialakításában is jelentős előrelépést tettem. Erről majd egy következő bejegyzésben.
Mivel köztudottan hátrányos helyzetben vagyok a többi vívóhoz képest edzőtárs viszonylatában, elkezdtem keresgélni valami küzdősport, vagy harcművészet után, amivel kiegészíthetem a szegényes lehetőségeimet. Gondolkodtam krav magán, wing tsunon, egyebeken, míg végül kikötöttem az escrimánál.
Ez egyrészt ad egy pusztakezes technikákra épülő ún. filippin boksz oktatást. Nem kell magyaráznom miért jó. Adódhat olyan helyzet, amikor nincs semmilyen eszközünk egy küzdelemben, amikor elő lehet venni a jó öreg csontbuzogányt. De a tudás itt nem áll meg. Az általam átfutott videóanyagok alapján már puszta kéznél is kitűnik az escrima (avagy kali, arnis) egy fontos alaptulajdonsága. Alternatív variációkat kínál ami az ellenfél mozgásához alkalmazkodva olyan pontokat támad, mint a bicepsz, vagy lágy részek. Nem áll bele az ütésbe, rúgásba, hanem kitérve rést talál és kihasználja az egyensúlyi helyzetekből és az erőhatás irányából adódó lehetőségeket.
De ami sokkal fontosabb!
Az escrima fontos részei a kés- és botharc! Ó jeee! (fanfár)
A késharc segítségével végre lesz módom olyan távolságból gyakorolni, ahol nincs helye a pepecselésnek és a szöszmötölésnek! Így talán jobban észreveszem majd a kínálkozó tempóalkalmakat és a réseket is. Szivaccsal már döfködhettem, jó móka volt és végre ismét érezhettem a küzdelem édes ízét. Meg megbizonyosodhattam róla, hogy az átlag késharcban senki sem sebezhetetlen. Szóval mindenképpen hasznos.
A botharc mozgásait simán át lehetne ültetni a szablyára is, de mivel szeretnék a "klasszikus" vívás elemeivel foglalkozni a harctéri alkalmazás helyett, ebből is csak a küzdelemre vonatkozó tapasztalatokat szeretném kardra átültetni. Persze ez idővel kis mértékben változhat, hiszen pl. nincs autentikus két szablyára kifejlesztett iskola, de a kaliban van dupla bot.
Az escrima bot egyébként rattanból készül. Nagyon könnyű, rugalmas és kemény. Ezt onnan is tudom, hogy az egyik haladóbb srácnak sikerült a mutatóujja bütykére koppintanom, aminek láthatóan és érthetően nem örült. Persze én sem úsztam meg, egy Boagriusz méretű kezdő kolléga a jobb nagylábujjam színvilágát tette kicsit izgalmasabbá egy kecses pádödövel.
A lábmunka jelenlegi véleményem szerint alkalmatlan az eredményes szablyavíváshoz, mert nem elég hosszú távon mozog, leginkább belharcban, irányváltásokra és passzív-agresszív botmozgások kísérésére van kitalálva. De ezt még tanulmányoznom kell. Hozzáteszem, nagyon hasonlít a Schundi által alkalmazott V-irányú lépésekhez, csak itt 45 fokos lépésnek hívják.
Még egy szimpatikus dolog. Már az egészen kezdők is (mint én), részt vehetnek versenyeken. Nem tudom közösen a haladókkal, vagy külön csoportban (gondolom az utóbbi).
A másnapi (és azutáni) izomláz már csak hab volt a tortán, már csak azért is, mert edzés alatt szinte egyszer sem éreztem úgy, hogy különösebben megerőltettem volna magam
Összességében egy önmagában is használható rendszerrel találkoztam, ami jó hatással lesz a vívásomra is.
Nem kell megijedni, nem lesz tele a blog kalis bejegyzésekkel, de minden szablyavívónak csak javasolni tudom, akár mint kiegészítő sportot!
Végül nézzetek róla videókat. Érdemes!
Mivel nem szeretem a túlzottan alárendelt segítőkkel dolgozó szemléltetéseket, végül sok egyébként pörgős videót elvetettem. Ezen a bácsi nem akarja legyalázni a segédjét, de a technikák jól visszaadják miről is szól az escrima.
Ez se rossz. Látszik, hogy minden mozdulatot úgy végeznek, mintha a másiknál akármilyen eszköz, kés, "bézbózütő", vagy bármilyen más, súlyos sérülés okozására alkalmas eszköz lenne. A filippinó alvilág bemutatása alapján ez nem is meglepő. Arrafelé a turistáktól talán nem is olyan távol nem a lőfegyver, hanem a pengék és a túlerő a divat a vitás kérdések rendezésében.
Egy kis lábmunka
Filippínó botoló :)
Meg a bökő
Ebben a műfajban ő az egyik legjobb
Remélem élveztétek. Mars vissza a kardhoz!
*(ápdét: Az edzőmtől megtudtam, hogy itt is V-lépés a V-lépés, nem pedig 45 fokos. Szorri!)
Úgy érzem, ez lesz az eddigiek közül a leghosszabb bejegyzés nem csak azért, mert a tempó az egyik alapvető elem, ami a vívást a vagdalkozástól és a halivúdi pengeütögetéstől megkülönbözteti, hanem azért is, mert megpróbálok szakítani az eddigi felületes írással és mindent összeszedni ami a tempóhoz kapcsolódik.
A tempó meghatározására sokféle definíció létezik, ezeket nem fogom felsorolni, inkább leírom saját szavaimmal úgy, ahogyan nekem sikerült értelmeznem.
Tehát:
A tempó az az alkalmas pillanat, amikor az ellenfél lelki, vagy testtartásbeli tehetetlensége lehetővé teszi, hogy az indított támadásunk sikeresen betaláljon.
Pont. Viszont tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel mindent tudunk a tempóról.
Először is itt van a fegyvertípus sajátosságaiból fakadó probléma.
Nem mindegy ugyanis, hogy 300 grammos sportkarddal, vagy egy 800 grammos szablyával támadunk. Míg egy sportkard súlya lehetővé teszi, hogy a támadás után, vagy szükség esetén közben védekezésbe menjünk át, egy súlyosabb kard mozgatása jóval több időt igényel és a megkezdett mozdulat közben az irányváltoztatás igencsak nehézkes, már-már felesleges, hiszen támadás közben ellenfelünk könnyedén kihasználhatja a mozgásunk két végpontja közötti köztes állapotot.
A vívók között ugyanis (taktikai szempontok alapján) két fő típust különböztethetünk meg: a mechanikus és a taktikus vívókat.
A mechanikus vívók ismertetőjegyei Lukovich szerint a következők:
"1. Mindig azonos, egyforma ütemben támad, egy-egy akció keretén belül.
2. Legtöbbször csak a bevett akciókkal, különösebb előkészítés nélkül és általában a rajtára mindjárt megindul.
3. Aki mindig azonos távolságról szokott vagy tud dolgozni.
4. Akinek lábmunkája talán gyors, de mindig azonos ütemű, hosszúságú.
5. Aki egyoldalú beállítottságú taktikailag, vagy csak támad, vagy csak védekezik.
6. Aki elsősorban technikailag és kevéssé taktikusan versenyez."
Akkor nem lesz mechanikus, illetve akkor tud ütemet váltani, ha:
"1. Változtatja a lépések hosszát.
2. Változtatja a végrehajtás gyorsaságát.
3. Változtatja az egyes lépések közötti szünetek időtartamát.
4. Ha nem mozog azonos irányba és
5. nem mindig azonos gyakorisággal végzi a lábmunkát."
Ezek ismeretében nagyjából tudjuk, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetnünk. Mechanikus vívóként a tempó megérzése és kihasználása nagy nehézségekbe ütközik, a fantáziátlan, gépies vívás könnyen megbosszulja magát, ha egy flow* hatása alatt vívó ellenféllel kerülünk szembe, vagy olyannal, aki egyszerűen csak örömből vív és nem törődik a versenyszituációból eredő lelki nyomással.
Ezt az állapotot kell célul kitűznünk, ami lehetetlen, ha a technikai végrehajtáson nyűglődünk. A mozdulatok begyakorlása tehát mindenképpen megelőzi a taktikai képzést, amiért mégis a tempót választottam a bejegyzés témájaként, igen egyszerű. A képzetlen, naturalista vívók, amilyen én is vagyok, legtöbbször minden elképzelés...
Nem. Nem támasztja alá semmilyen kutatás és megfigyelés ezt az általánosítást, úgyhogy inkább csk a saját nevemben nyilatkozom.
Tehát:
ÉN, mint képzetlen, naturalista vívó a legtöbbször minden elképzelést nélkülözve, a taktika legelemibb szabályainak ismerete és betartása helyett a lesz ami lesz módszerét alkalmazva, mint teljesen esélytelen fél álltam fel a másik vívóval szemben.
Ezen jelentősen javíthat már a tempó ismerete is, tehát az a tudás, amikor viszonylagos biztossággal meg tudom állapítani a támadás megindításának legkedvezőbb pillanatát.
Ez pedig nem más, mint a már definiált tempó. A tempóban kapott találat az önbizalmat is rombolja, megrendíti az ellenfél saját képességeibe vetett hitét.
A tempóérzék
A tempóérzék bonyolult, komplex, idegrendszeri képesség, ami a helyzet felismerésének, ritmusérzéknek, a gyors reagáló képességnek és a tökéletes koordinációnak a keveréke. Egyfajta hatodik érzék. Elsajátítása az elméleti ismeretek megszerzésén túl, rengeteg és egy kicsivel több gyakorláson keresztül lehetséges. A jó tempóérzékkel rendelkező vívó olyan apró jeleket is észrevesz, amelyek gyengébb képességű vívótársainak nem tűnnek fel.
A tempóérzék fejlesztése
A tempót vehetjük kézről és lábról.
A lábról vett tempó
Mivel a lábról vett tempó felismerése és gyakorlása is egyszerűbbnek tűnik ezzel kezdem az ismertetést.
A lábról vett tempó roppant mókás dolog. Bár hasonlít Schundi kimozgatásához mégsem teljesen ugyanaz. Ő ugyanis (amennyire sikerült értelmeznem) oldalazó mozgást is alkalmaz, valamit az állások, mint komplex egységek változtatásával igyekszik alkalmat teremteni. Na itt más a helyzet.
A lábról vett tempó is kimozgatás, viszont a vívótávolságot használja a támadásra megfelelő pillanat megteremtéséhez, a vívóállás megváltoztatása nélkül.
A vívó előre és hátramozgásokat végez - leginkább apró lépések formájában - és ezzel arra készteti ellenfelét, hogy a vívótávolság tartása érdekében kövesse. Így máris előnyhöz jut, ugyanis ő hamarabb befejezi a mozgást, mint ellenfele. Ez az időkülönbség a lábról vett tempó. Ez a fenti videón is jól látszik.
Lábról tempót tehát a távolság lecsökkentésével veszünk akkor, amikor az ellenfél még mozgás közben van. Ilyenkor fizikailag tehetetlen, hátrálni képtelen és felkészületlen, hiszen idegrendszere a mozdulat befejezésére koncentrál, amibe belekavar a mi hirtelen irányváltásunk. Ezt a pillanatnyi kapcsolási zavart kihasználva kivitelezhetjük az előre eltervezett akciót, ami akkor igazán szép, ha ellenfelünk is pontosan ezt a pillanatot várta, hogy a távot lecsökkentve lekaszaboljon minket. Ilyenkor történnek az együttesek, KIVÉVE, ha számítunk erre, mert ravaszak vagyunk, mint a róka és kézről vett tempóval jól megszívatjuk a komát!
A kézről vett tempó
A kézről vett tempó hasonló módszeren alapul, mint a lábról vett tempó azzal a különbséggel, hogy itt ellenfelünk kézmozdulataira kell figyelnünk. A fenti példánál maradva amikor ellenfelünk szintén ki akarja használni a lecsökkent távolságot és támadásba megy át, egy kardmozdulattal feladja az addig biztonságos fedezéket, ezzel alkalmat teremtve nekünk a kézről vett tempó kihasználására.
Mikor indítsuk a támadást?
Csakúgy, mint a lábról vett tempónál, itt is a mozgás közben lévő ellenfél a legkiszolgáltatottabb. Ami viszont a rossz hír, hogy egy kardmozdulatot sokkal gyorsabban be lehet fejezni, mint egy lépést, tehát aki kézről akar tempót venni, és ez többször sikerül neki, mint nem, az nyugodtan megveregetheti a saját vállát, ugyanis a kifejezetten jó tempóérzékkel rendelkező vívók legkevésbé sem népes táborát gazdagítja.
Ilyen alkalmak nem csak támadás közben, hanem minden egyéb pengehelyzet változtatás során kialakulhatnak. Mondjuk ha kötésre, vagy ütésre kínáljuk fel a pengénket, vagy ha az ellenfél reagál egy cselvágásra, vagy szúrásra hárításba menve. Merthogy ezek erre lettek kitalálva. A kötéses trükköt a mester bácsi a fenti videóban 2:20 környékén mutatja. Kötés, vagy hárítás megkerülésével a tanítvány támad és talál. Nem engedi, hogy a pengék összeérjenek, mert akkor a kötés létrejön és azonnal a mesteré a kezdeményezés, aki riposztozhat, hanem kitér és végrehajtja a saját elképzelését (amit most a mester instruál).
Aktív és passzív tempó
A két fogalom között igen egyszerű különbség van.
Passzív tempó esetén az ellenfél megteszi nekünk azt a szívességet, hogy hibázik (elvágja magát, megtorpan, feleslegesen kalimpál), amit mi kihasználhatunk. Erre a vívónak nincs befolyása, egyszerűen észre kell vennie, vagy még inkább meg kell éreznie az ellenfél tempóalkalmat kínáló rezdüléseit és természetesen a megfelelő reakcióval tempón belül válaszolnia.
Aktív tempónál nekünk kell kikényszerítenünk ezt a hibát és olyan helyzetet teremteni, ami alkalmas a támadásunk sikeres végrehajtására. Erre tehát van ráhatásunk, emiatt könnyebb kivitelezni, mint a passzív tempót, ahol a reakcióidőnk esetleges fejletlensége okán lemaradhatunk az alkalmas pillanatról.
A tempóba támadás néhány típusa
Átvett támadás
Az átvett támadás passzív tempó, hiszen ellenfelünk végrehajtott, ám sikertelen támadását követő tehetetlenségét (pl. kitörés végpontja) használjuk ki a visszatámadásra. Jó esély van rá, hogy zárja a közvetlen válasz elől réseit, azonban cseles vágással sikeresek lehetünk.
Hátralépéses meghívás
Hátralépéses meghívást fél hátralépéssel indítunk, amire az ellenfél előrelépéssel reagál, a vívótávolság tartása végett. A fél hátralépésnek olyan dinamikusnak és hihetőnek kell lennie, hogy hihető legyen és az ellenfél azt tegye amit várunk tőle.
Ritmusváltások
Ritmusváltásokkal is összezavarhatjuk ellenfelünket, ugyanis a gyors mozgást észlelve izmai megfeszülnek, tehát ha egy vagy több gyors mozgás után egy lassabb mozdulatra nehézkesebben reagál. Tisztára mint kvájcsengkén... :)
Hát, ennyi fért bele a mai mesedélutánba, mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket és javítson ki, ha tévedek valamiben!
