Harmadik lecke - A lépés

Ez a lecke már hosszabb lesz, mint az eddigiek, mert ezek már elegendő tudást jelentenek mozgások gyakorlatok elvégzéséhez és kissé több magyarázatot igényelnek. Mivel ezek a variációk a hozzájuk illő pengevezetéssel elegendő mértékben lefedik a vívás akcióit (eddigi ismereteim szerint), ezeket amolyan formagyakorlatként bevezetem az edzéseimen. Ezzel több legyet ütök egy csapásra. Egyrészt megfelelő sportág-specifikus lábbemelegítésnek, másrészt megtanítja az idegrendszert a lépések kombinálására, harmadrészt rá lehet építeni a karmunkát és negyedrészt megismerteti a szabadvívás közben előforduló szituációkat a távolság csökkentésétől a cseltámadáson át a második szándék elhárításáig.

A lépés

Szablyavívó körökben elterjedt nézet, hogy a magyar kardvívásnak nem maradt ránk lábmunkája, így ki-ki a maga egyéni elképzelései alapján, vagy csak ötletszerűen, az ellenfél mozgásához igazodva lép.

Az én teóriám

Pedig ez nem így van. Ugyan a magyar katonai harctéri vívást és az ún. bajvívást, a modern kori párbajok elődjét meg kell különböztetnünk egymástól, a helyváltoztatás szempontjából is, nem vagyunk teljesen információ nélkül. 

A harcterek gyilkos forgatagában (néhány kivételtől eltekintve pl. Hektor és Patroklosz) nem volt jellemző az egy-egy elleni párharc, így nem is lehetett elvárás a szabályos, szertartásszerű mozgásművészet. A csata a vezéreknek egyszerű matematika (akinek több katonája marad az győz), a katonának pedig naturális küzdelem az éledben maradásért, miközben (akarja vagy nem) ölnie kell. A gyilkolásból hiányzik a pátosz. Az öklendezve erőlködő,eltorzult arcú katona, aki szuronyával kifordítja ellensége beleit, a lovak által széttaposott testek és fejek, a halálhörgés és a véres sár nem éppen költői magasságokba emelik az átlag halandó lelkét.

Nem csoda hát, hogy királyok és hadvezérek vállalták a harcot, hogy katonáikat kíméljék, még ha gazdasági megfontolásból is. Kevesen tudják, de maga Mátyás király is hajlandó lett volna párviadalra kiállni Podjebrád ellen a cseh koronáért.

A török időkben aztán igazi nemzeti sporttá vált a bajvívás, aminek vitathatatlanul örökös bajnoka a jó Thury György, a maga 600 körüli győzelmével. Nem is talált legyőzőre, a törököknek úgy kellett tőrbe csalniuk lovasaival, hogy lemészárolhassák őket.

Na de, itt már a bajvívás lábmunkájáról is lehet fogalmunk, ugyanis a bajvívók két tábora nem vonalban állt fel a küzdők körül, hanem nagy körben, ami nem vonalszerű, hanem annál sokkal változatosabb mozgásra utal.
Elméletem szerint a harc egymás felmérésével kezdődött, majd szerephez jutottak a cseles oldallépések, ütések, rúgások is, amiknek köszönhetően a felek természetesen letértek a ma vívóvonalnak nevezett képzeletbeli egyenesről. Ugyanakkor feltételezem, hogy az ilyen közjátékok után mindig vonalszerű mozgás mentén próbálták egymást halálra sebezni. a megkerülő mozgás ugyanis (véleménye szerint) semmilyen előnyt nem jelent a küzdelem folyamán, sőt a kerülő szükségtelenül rést nyit magán attól függően, hogy melyik oldalon próbálkozik. persze ha elég gyorsan kerül egy irányba az ellenfél jó eséllyel elszédül és veszít.

Ha a külső oldalon (a fegyveres kéz felől) próbálkozik, az egész háta találati felület és az ízületeink tulajdonságainak köszönhetően az ide irányuló támadást lehetetlen csak karból védeni. Minimum hátra kell ugrania, amivel a kerülésből várt előnyt máris elveszti, ráadásul védekező szerepbe kényszerül.

Ha a belső oldal felé (az ellenfél mellkasa) akar bejutni, akkor annak elég hárítania a biztosan belső oldalra vagy fejre irányuló vágást és máris övé a kerülő játékos egész belső oldala.

Azt már meg sem említem, hogy a kerülés kivitelezése egy olyan tempóveszteség, amit a vonalszerű mozgást végző harcos kegyetlenül kihasználhat.

Itt pedig vissza is tértünk a modern vívás alapvető mozdulatához, a lépéshez.

Ez mindig előre, vagy hátra történik.

Híres vívómesterek és versenyzők elmondásai alapján a magyar stílus sokkal statikusabb volt a ma ismert kardvívásnál, a küzdő felek igyekeztek hosszas előkészítéssel beleszuggerálni a másikba mit tegyen, miközben szinte helyben mozogtak, bízva a jól begyakorolt védéseikben. Egy-egy lépés elegendő volt ezen a szinten, azonban az olasz vívásból a magyar rendszerbe kerültek olyan haladási módok, amelyek mozgásra kényszerítették a magyar rendszerű vívókat is, ha lépést akartak tartani az "ugrálva" rohamozó olaszokkal.

A lépés előre

Mielőtt a leírásába fognék, van még valami, ami ugyan egyértelmű, mégsem jut eszébe annak, aki nem foglalkozik ezzel a nemes sporttal. Nevezetesen, hogy egy egyszerű lépésnek is két típusa van. Mégpedig a puha, és a kemény lépés.

A puha lépés lényege, hogy talpainkat lazán, hangtalanul, szinte mintha görkorcsolyáznánk, gördülve visszük előre és tesszük a talajra. Ezzel (vívókifejezéssel élve) "lopjuk a távolságot". Ez nem támadó mozgás, inkább előkészítő jellegű.

A kemény lépés inkább a támadás kezdetének jele. Ha keményen lépünk, lábainkat gyorsan visszük előre, azután pedig vagy lépéssel, vagy kitöréssel folytatjuk. Közben elvégezzük a megfelelő pengevezetést, de ezzel majd később foglalkozunk.

 A lépés előre kivitelezése

A lépés mindig pipáló lábfejjel kezdődik, tehát a lábujjainkat hátrafeszítjük a sípcsont irányába de úgy, hogy a sarkunk a talajon marad. Ezt követően a sarkunkat megemelve kb. egy lábfejnyivel előrébb a talajra tesszük a sarkunkat, majd az egész talpunkat. A bal láb a mozgást követve szintén egy lábfejnyivel előrébb kerül.

Eközben figyelni kell, hogy a súlypontunk ne mozduljon el, azaz a csípőnk végig egy vonalon mozogjon. Ezzel stabilizáljuk magunkat és mozgásunk sem olyan feltűnő a szemben lévő ellenfél számára.
Mind az előre lépéseknél, mind a hátralépéseknél a kezünket terc pozícióban tartjuk.

Ezt lehet gyakorolni a következő gyakorlatokkal (csípőre tett kézzel):

1. Puha lépés előre

2. Puha lépés előre - Puha lépés előre

3. Kemény lépés előre

4. Kemény lépés előre - kemény lépés előre

5. Puha lépés előre - kemény lépés előre

6. Puha lépés előre - puha lépés előre - kemény lépés előre

7. Kemény lépés előre - puha lépés előre - kemény lépés előre

8. Puha lépés előre - kemény lépés előre - kemény lépés előre

A lépés hátra

Előfordul, hogy az ellenfelünk rohama, vagy egy támadás hatékonyabb hárítása érdekében hátrafelé kell mozognunk. Ilyenkor alkalmazzuk a hátralépést, aminek nincs puha és kemény változata, direkt támadást ugyanis hátrálva nem lehet indítani. Kivételt képez az elővágás, ami tipikus megelőző támadás, tehát védekező lépés közben sem szentségtörés bevetni.

A lépés hátra kivitelezése

Alapállásból először a bal lábunkat kb. egy lábfejnyit hátrébb tesszük, majd a jobb lábfej pipáló indítással követi, tartva a két lábfej közötti távolságot. Itt szintén figyelnünk kell a csípőnk egy szinten történő mozgására.

Gyakorlatok (csípőre tett kézzel)

1. Lépés hátra

2. Lépés hátra - lépés hátra

3. Puha lépés előre - lépés hátra

4. Puha lépés előre - lépés hátra - lépés hátra

5. Puha lépés előre - puha lépés előre - lépés hátra - lépés hátra

6. Puha lépés előre - kemény lépés előre - lépés hátra

7. Puha lépés előre - kemény lépés előre - lépés hátra - kemény lépés előre

8. Puha lépés előre - lépés hátra - kemény lépés előre - lépés hátra

Ez összesen 16 gyakorlat a lépések gyakorlására. Aki gyakorolni akarja az első gyakorlatokkal kezdje, először lassan, majd egyre gyorsabban. Ha már villámgyorsan megy egyensúlyvesztés nélkül, akkor lehet a 2., 3. és így tovább.

Amikor bármelyiket képes vagy elvégezni, saját variációkat is használhatsz akár egy képzeletbeli ellenfél mozgásához igazodva, én azokat a variációkat írtam le, amelyek szerintem (csak lépést használva) a leggyakrabban előfordulhatnak a küzdelem során.

Ugyanezek a gyakorlatok párban is gyakorolhatók ezzel egy újabb nagyon fontos képzettséget, a távolságtartást is gyakorolhatjátok.

Akár a táncban, a szemben álló pár a ti mozgásotokhoz idomulva követ, vagy hátralép, aztán szerepcsere.

Jó munkát!

U.i.: Videó  a youtube-ról. 0:18-nál a kemény lépés ahogy én gondolom. A többit vehetjük puhának, és ebben már a következő lecke anyaga, a kitörés is látható.