Az eddigi egyetlen versenyem tapasztalatain okulva eldöntöttem, hogy különböző stílusú ellenfelekkel szemben is megfelelő taktikával kell felállnom, nem elfeledve persze a fizikum és technikai tudás szükségességét. Annál is inkább, mivel idén nyáron végre szeretnék részt venni a Bajvívó Magyarok rendezvényén Csobáncon, ahol szintén magas tudású és tapasztalt mezőnyben kell majd helytállnom.
Következzen tehát egy kis fejtágítás, elsősorban magamnak, elsőként a klasszikus fogalmak szerint naturalistának számító fegyvertársakkal szemben alkalmazható taktikákról.
Képzett vívók
Ők a keményebb dió. Nem ugrálnak, nem csapkodnak, hanem szépen előkészített és pontos támadásokkal operálnak. Ki tudják használni a tempót és előrébb látnak egy csapásváltásnál. Hideg fejjel gondolkodnak. Na őket lesz szép legyőzni egyszer!
Az ellenük alkalmazható technikákat csak érintőlegesen említem, hiszen korántsem tartok azon a szinten, hogy egy elméletben akár működőképes taktikát végrehajtsak. Ezt majd a technikai gyakorlatok és a versenyek pozitív hatásai eredményeképpen később veszem elő.
A naturalisták
Ők azok, akik félelem nélkül törnek előre, ádáz vagdalkozással, vagy kardjukat kardomhoz szorítva, várják, hogy mozduljak, ezzel kiszolgáltatva magam a gyors reakciójuknak, amivel pontot tehetnek a küzdelem végére.
Arlow mester ezeket a vívókat naturalistáknak nevezi könyvében és ez igaz. még vívóakciókat ismerő ellenfelekre is, hiszen a mozdulatok feszültek, görcsösek és a reakciók ösztönösek. Őket két csoportba sorolja: a vadul rohamozó agresszívekre és a tétován próbálkozó, kontrázó naturalistákra.
Nem minden agresszív, vagy taktikázó vívó naturalista. Vannak akik hideg fejjel, megfontolt taktikával, felépített és előkészített támadásokkal vadásszák le a tétovázó vívókat. Ők a profik, akik nem képezik a bejegyzés témáját.
A rohamozó naturalista
Legfontosabb ismertetőjegye, hogy a védekezéssel mit sem törődve, előkészítetlen, első szándékú támadásokkal igyekszik eltalálni. Gyors és erőteljes, könnyen eltalálhat egy visszafelé húzott vágással, vagy ösztönös hárításnak indult mozdulattal, amibe vigyázatlan előretörés alkalmával beleakadhatunk.
Szerencsére ezzel a típussal nem találkoztam a versenyen, mert a védőfelszerelés hiánya és a leléptetés veszélye mindenkit fokozott óvatosságra kényszerített. Ez nem jelenti azt, hogy nem találkozhatok egy olyan versenyen, ahol hatékony védelem mellett bátran oda lehet csapni. Csobánc ebből a szempontból szintén szóba kerülhet, hiszen Gábor különösen felkészült a sérülések esélyének minimálisra csökkentésében. A vívók temperamentumát mutatja, hogy Gábornak nem egy somfa kardja eltörött már, pedig aki jártas a témában tudja, hogy a som az egyik legellenállóbb fatípus, ami mindent kibír, kivéve a feltüzelt hagyományőrzők titáni erejét.
A kiváró naturalista
Ez a típus kontraakciókra törekszik, toporogva vár a megfelelő pillanatra, de inkább védekezik és csak ritkán támad, akkor is elővágásokkal próbálkozik. Rosszabb esetben aljas, és az áldozat szerepében tetszeleg, reklamál és méltatlankodik. A rosszabbik esettel még nem találkoztam, a jobbikkal már igen, mivel jelenleg magamat is ide sorolom.
Taktika
A taktikát lábmunkára és vívóakciókra (pengevezetésre) osztottam.
Lábmunka
A rohamozó naturalistákkal szemben megállva csak a hárításainkban bízni botorság lenne. Egyrészt a hárítás vajmi kevés egy határozott lépésekkel közeledő vívóval szemben, mert a helyben maradás lehetetlen. Próbálj meg egy korzózó nénike elé állni, aki addig a járda másik széléről hirtelen eléd kerülve úgy dönt, hogy neki onnantól veled szemben vezet az útja. Na ugye...
A fakardokkal másodpercenként több vágást (szúrást) lehet kivitelezni, mint amennyit egy átlagember kivédeni képes és még egy képzett vívó sem tud egy helyben állva minden támadást megfékezve vissza is támadni. Lehetetlen. Ebből az következik számomra, hogy a lábmunka ebben az esetben még hangsúlyosabb szerepet kap, mint egyéb stílusú vívókkal szemben.
A kiváró naturalista kibillentésére pontosan ez, a határozott előretörés az egyik megoldás, hiszen a közbetámadásaiban és hárításaiban a legvégsőkig bízni fog, mígnem késő lesz. Ez vagy a küzdelem végéig folytatódhat, vagy támadásba megy át, amikor is - hiszen naturalista - a rohamozók elleni taktikára válthatunk.
Ismétlem, ezek életem eddigi versenyének tapasztalatai, engem véleményem szerint ezek a hibák gátoltak a győzelemben és ezeket veszem alapul a taktikám kidolgozásakor. Ezek a taktikák naturalisták ellen kerültek kidolgozásra!
Három lépéstaktikai csoportot hoztam létre:
1. Megelőző
2. Reagáló
3. Késztető
Ez a beosztás egyébként a vívóakciókra is alkalmazva lesz.
1. A megelőző lábmunka a belépésből, tehát a távolság lezárásából és a hátra-kitörésből áll.
1.A. Előbbi esetben a támadót megakadályozzuk, hogy rohamának eredményeképpen kardját használhassa, egyúttal meg is lepjük, hiszen ahhoz van szokva, hogy hátrálnak előle. Leginkább a bokszolók fogásához hasonlíthatnám. Nem elegáns megoldás, de többszöri alkalmazásával a rohamozó visszavesz a tempóból és a lelassult tempónak köszönhetően átvehetjük a kezdeményezést. Mivel a rohamozó nem gyakorlott védekező, cseltámadásokkal elintézhető.
1.B. A másik lehetőség a hátra kitörés, ami az elővágásokat és feltartó szúrásokat kísérő lábmunka. Segítségével nem csak összetörhetjük a rohamozó támadó lelkületét, hanem pontokat is szerezhetünk újabb lélektani előnyhöz juttatva magunkat.
2. A reagáló lábmunka a legáltalánosabb elemeket tartalmazza és a rohamozó mozgására épít. Magába foglalja az előre- és hátramozgó lépéseket és az oldallépéseket.
2.A. Az előremozgást roham esetén mindig hátramozgásnak kell megelőznie, hiszem ha csak előrelépnénk, vagy megelőző lábmunkát hajtanánk végre, vagy beleszaladnánk ellenfelünk kardjába. A legésszerűbb egy fél, vagy egész hátralépést tenni, amivel csak látszólag adjuk fel a teret, hiszen az ellenfél belemozog a fegyverünkbe. Innen lépéssel, vagy kitöréssel a vágás, vagy a szúrás eszközét használva állíthatjuk meg ellenfelünket.
2.B. A hátramozgás a logikus kezdőlépés a reagálást választva, de csak abban az esetben, ha ennek a lépésnek a célja egy hárítás, amiből riposztozhatunk, vagy egyéb vívóakciót indíthatunk. Célszerű a hátralépést azonnal egy előre mozgással kiegészíteni, ha a távolság azt indokolttá és lehetővé teszi. Ilyenkor lépés, ugrás és kitörést is alkalmazhatunk saját döntés szerint.
2.C. A harmadik típusú reagáló lábmunka az oldallépés. Ez elég logikus választás a vadul előretörő ellenféllel szemben, aki győzelme biztos tudatában ront ránk. Ehhez nem árt néhány hátralépéssel magunkra húzni, gyakorlatilag menekülést színlelni, hogy ne gondolhasson arra, hogy kelepcébe sétál bele. Ez azonban már a késztető kategóriába tartozik.
2.D. A hátraugrást menekülő lábmunkaként használnám, amikor a távolság olyan mértékben lecsökkent, hogy nincs más eszközünk arra, hogy kikerüljünk a támadás hatósugarából. A talajra érkezés ugyanakkor elég energiát összpontosít ahhoz, hogy összenyomott rugóként előrepattanva támadásba menjünk át.
3. A késztető lábmunka gyakorlatilag a kettős vagy hármas hátralépést, a megtorpanást és a csúsztatást jelenti, amiből egy meglepetésszerű előretöréssel letaglózhatjuk magabiztos ellenfelünket, vagy ugraszthatjuk ki a taktikázó naturalistát.
3.A. A hátralépésekkel ellenfelünkben azt a tévképzetet kelthetjük, hogy menekülünk előle. Ezen felbátorodva még erőteljesebb támadásba megy át. Innen oldalra lépve, vagy kitöréssel felszúrva vethetünk véget a játszmának.
3. B A megtorpanás csak haladóbb vívóknak javasolt, mivel az összetett lábgyakorlatokhoz sorolható a csúsztatással együtt. Ezekkel később foglalkozom. Jelenlegi tudásszintem mellett elegendő lesz egyszerűbb elemekkel foglalkoznom.
A lábmunka tehát ezekből az elemekből épül fel, az ellenfél vérmérsékletéhez igazítva és összehangolva az alább következő pengeakciókkal.
Pengevezetés
Ezeket az akciókat is a lábmunkával megegyező egységekbe raktam, felsorolásuk is hasonlóan történik, tehát:
1. Megelőző akciók
2. Reagáló akciók
3. Késztető akciók
1. A megelőző akciókhoz jó szem és még jobb tempóérzék szükséges, nem beszélve a fizikumból eredő gyorsaságról. Ezekkel a mozgásokkal előkészíthetjük saját támadásunkat, vagy elvehetjük ellenfelünk kedvét a támadás indításától, aminek köszönhetően a kezdeményezés átvételével tempót foghatunk.
1. A. Elővágás. Elővágásnak a karra irányzott, megelőző jellegű támadást nevezzük fokkal és éllel, általában szögben vágva. Mivel ellenfelünk ebben az esetben jó eséllyel nagy ívben csap le ránk, a karján lévő felületek megnyílnak. Hátra kitöréssel jó ütemben elkaphatjuk, de van egy fontos szabály, amire nem árt versenyen odafigyelni. Mégpedig az, hogy az elővágást nem szeretik megadni. Ez részben jogos, hiszen a szablyavívás nem sportvívás, ahol az egyszerű érintés is pontot ér. Itt a cél az ellenfélnek elképzelt helyzetben olyan sérülés okozása, ami miatt a küzdelem folytatására alkalmatlanná válna. Ezt alapul véve valóban nincs helye a maszatolásnak, tehát az elővágás csak megfelelő erővel és látványosan történő kivitelezés esetén számíthat pozitív értékelésre. Nem baj mondjuk, ha az ellenfelünk elejti a kardot, vagy megérzi a találatot és ennek hangot is ad. (Persze nem kell eltörni a kezét, de látsszon, hogy egy éles kard komoly kárt tett volna benne.). Az is sokat segíthet, ha a találatnak jó nagy hangja van. Hagy puffanjon! Azért van a védőfelszerelés!
1. B. Kötött szúrásokkal olyan ellenfeleknél próbálkozhatunk, akik görcsösen igyekeznek kizárni pengénket. Ilyenkor a nyomás irányába elvezetve fegyverét a nyíló résbe támadhatunk.
1. C. Kitérő vágás v. szúrás szintén az ilyen típusú ellenfeleknél alkalmazható esetleg egy csellel megbolondítva, hiszen ilyenkor majdnem biztos, hogy naturalistával állunk szemben, aki ösztönösen arra rántja majd a kardját, ahová - helyesen - az első szándékú támadásunkat sejti. Ilyenkor nem segítünk rá a nyomására, hanem annak kitérve a nyitott résbe támadunk. A legrövidebb utat természetesen a szúrás jelenti, de ha valaki nagyon virtuóz vívást akar bemutatni, vágásokat is használhat.
1. D.A közbevágás v. szúrás is az elővágások egyik variációja azzal a különbséggel, hogy a támadásunkat már az első támadó mozdulat közben indítjuk, tehát tempóba vágva vagy szúrva, a mozdulat közbeni tehetetlenség kihasználásával.
2. A reagáló akciók jelentik a tulajdonképpeni küzdelmet, amikor is a rohamozó ellenfelet saját eszközeivel győzzük le. Bár néhol úgy tűnhet, hogy övé a kezdeményezés, megfelelő kontroll alatt tartjuk és belevezetjük abba az akcióba, ami a nekünk legmegfelelőbb. Fontos, hogy a támadásunk végrehajtása után akár sikeres, akár nem, zárjuk a kinyílt réseinket, ezzel elkerülve az együttes találatot, vagy ami ugyanolyan rossz, az eredménytelen támadásunkat követő visszatámadást.
2. A. Talán leírtam már itt a blogon, de a feltartó szúrásra úgy tekintek, mint a bokszolók balegyenesére; piszok könnyű beleszaladni és nagyon rosszul tud esni... Persze nem elég, ha csak összeszorított fogakkal és szemmel előretartjuk a kardunkat, mint egy nyársat, a mozdulatot igenis szabályosan kell végrehajtani, hogy a visszatámadás veszélyét megszüntessük. Ki kell zárnunk ellenfelünk kardját, ennek helyes kivitelezését egy következő posztban teszem meg.
2. B. A parád-riposzt a filmekből jól ismert mozgás, ami jelen esetben nem egymás kardjának ütögetését, hanem az ellenfél támadásának hárítását és az ebből legrövidebb úton végrehajtott visszatámadást jelenti. (ld. Skálázás) Itt nem árt felkészülnünk kettes-hármas kombinációkra, figyelembe véve a szablyaforgatás sajátosságait, mint a köríves és fokvágások. Gáborék ezt láncvágásnak nevezik. A dolog nehézsége abban rejlik, hogy meg kell találni a tempót, amikor a láncvágás véget ért, vagy az ellenfelünk "kivágta" magát, tehát a pengéje olyan helyzetben van, ahonnan nem tud reagálni a mi visszatámadásunkra.
2. C. A cselvisszavágások a parád-riposztok közé tartoznak azzal a különbséggel, hogy nem a legközelebbi résbe, hanem oda támadást mutatva, az újonnan nyíló találati felületbe támadunk. Ez nagyon hatékony lehet naturalistákkal szemben, akik reflexszerűen zárva az először támadott rést elkésnek a második támadás hárításával. A csel helyes végrehajtását szintén egy későbbi posztban ismertetem.
2. D. Átvett támadásról akkor beszélünk, ha ellenfelünk sikertelen támadását befejezve tehetetlen testhelyzetben van, amikor is mi ezt kihasználva visszatámadunk és érvényes találatot érünk el. Jellegzetes eset a kitörésben maradó támadó támadása, vagy az ellépésből adódó továbbhaladást követő támadás.
3. A késztető akciók a kontratámadásra játszó naturalisták ellen lehetnek hatékonyak. Ezekkel azt a hitet keltjük ellenfelünkben, mintha elérkezett volna számukra és egy cselvágásunkra reagálva máris lehetőségünk adódik a beugratott vívó legyőzésére.
3. A. Tempóadást színlelhetünk lépéssel és pengehelyzet változtatással. Ha ellenfelünk képzettebb vívó, megpróbál mozdulat közben elkapni minket, ezt a hibát pedig kitérő vágással, vagy szúrással bosszulhatjuk meg. Ez a cselekmény nagyon pontos technikai végrehajtást igényel, hiszen el kell hitetnünk a lehetőség elérkeztét ellenfelünkkel, ugyanakkor nem szabad saját csapdánkba esve elkésnünk a hárítással és visszatámadással.
3. B. A második szándék az igazi művészi vívás eszköze. Hasonló a tempóadáshoz, ez azonban kifejezetten cseltámadásból indul, miközben arra játszunk, hogy ellenfelünk az így nyíló résbe támad. Ezt egy parád riposztunk követi, amellyel a várt rést lezárva a legrövidebb úton visszatámadunk.
Ennyi lenne tehát az a repertoár, amiből összeállítom majd a saját eszköztáramat. Nem egyezik meg teljesen egyik vívórendszerrel sem, ugyanakkor nem saját találmány. Saját tapasztalatokon alapszik és az idő igazolja majd. Vagy nem. Nem akar semmit kinyilatkoztatni és nem megváltoztathatatlan. Az alapvető kombinációkat a következő poszt tartalmazza majd.
