Úgy érzem, ez lesz az eddigiek közül a leghosszabb bejegyzés nem csak azért, mert a tempó az egyik alapvető elem, ami a vívást a vagdalkozástól és a halivúdi pengeütögetéstől megkülönbözteti, hanem azért is, mert megpróbálok szakítani az eddigi felületes írással és mindent összeszedni ami a tempóhoz kapcsolódik.
Tehát:
A tempó az az alkalmas pillanat, amikor az ellenfél lelki, vagy testtartásbeli tehetetlensége lehetővé teszi, hogy az indított támadásunk sikeresen betaláljon.
Pont. Viszont tévedés lenne azt hinni, hogy ezzel mindent tudunk a tempóról.
Először is itt van a fegyvertípus sajátosságaiból fakadó probléma.
Nem mindegy ugyanis, hogy 300 grammos sportkarddal, vagy egy 800 grammos szablyával támadunk. Míg egy sportkard súlya lehetővé teszi, hogy a támadás után, vagy szükség esetén közben védekezésbe menjünk át, egy súlyosabb kard mozgatása jóval több időt igényel és a megkezdett mozdulat közben az irányváltoztatás igencsak nehézkes, már-már felesleges, hiszen támadás közben ellenfelünk könnyedén kihasználhatja a mozgásunk két végpontja közötti köztes állapotot.
A vívók között ugyanis (taktikai szempontok alapján) két fő típust különböztethetünk meg: a mechanikus és a taktikus vívókat.
A mechanikus vívók ismertetőjegyei Lukovich szerint a következők:
"1. Mindig azonos, egyforma ütemben támad, egy-egy akció keretén belül.
2. Legtöbbször csak a bevett akciókkal, különösebb előkészítés nélkül és általában a rajtára mindjárt megindul.
3. Aki mindig azonos távolságról szokott vagy tud dolgozni.
4. Akinek lábmunkája talán gyors, de mindig azonos ütemű, hosszúságú.
5. Aki egyoldalú beállítottságú taktikailag, vagy csak támad, vagy csak védekezik.
6. Aki elsősorban technikailag és kevéssé taktikusan versenyez."
Akkor nem lesz mechanikus, illetve akkor tud ütemet váltani, ha:
"1. Változtatja a lépések hosszát.
2. Változtatja a végrehajtás gyorsaságát.
3. Változtatja az egyes lépések közötti szünetek időtartamát.
4. Ha nem mozog azonos irányba és
5. nem mindig azonos gyakorisággal végzi a lábmunkát."
Ezek ismeretében nagyjából tudjuk, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetnünk. Mechanikus vívóként a tempó megérzése és kihasználása nagy nehézségekbe ütközik, a fantáziátlan, gépies vívás könnyen megbosszulja magát, ha egy flow* hatása alatt vívó ellenféllel kerülünk szembe, vagy olyannal, aki egyszerűen csak örömből vív és nem törődik a versenyszituációból eredő lelki nyomással.
*A flow
Ezt az állapotot kell célul kitűznünk, ami lehetetlen, ha a technikai végrehajtáson nyűglődünk. A mozdulatok begyakorlása tehát mindenképpen megelőzi a taktikai képzést, amiért mégis a tempót választottam a bejegyzés témájaként, igen egyszerű. A képzetlen, naturalista vívók, amilyen én is vagyok, legtöbbször minden elképzelés...
Nem. Nem támasztja alá semmilyen kutatás és megfigyelés ezt az általánosítást, úgyhogy inkább csk a saját nevemben nyilatkozom.
Tehát:
ÉN, mint képzetlen, naturalista vívó a legtöbbször minden elképzelést nélkülözve, a taktika legelemibb szabályainak ismerete és betartása helyett a lesz ami lesz módszerét alkalmazva, mint teljesen esélytelen fél álltam fel a másik vívóval szemben.
Ezen jelentősen javíthat már a tempó ismerete is, tehát az a tudás, amikor viszonylagos biztossággal meg tudom állapítani a támadás megindításának legkedvezőbb pillanatát.
Ez pedig nem más, mint a már definiált tempó. A tempóban kapott találat az önbizalmat is rombolja, megrendíti az ellenfél saját képességeibe vetett hitét.
A tempóérzék
A tempóérzék bonyolult, komplex, idegrendszeri képesség, ami a helyzet felismerésének, ritmusérzéknek, a gyors reagáló képességnek és a tökéletes koordinációnak a keveréke. Egyfajta hatodik érzék. Elsajátítása az elméleti ismeretek megszerzésén túl, rengeteg és egy kicsivel több gyakorláson keresztül lehetséges. A jó tempóérzékkel rendelkező vívó olyan apró jeleket is észrevesz, amelyek gyengébb képességű vívótársainak nem tűnnek fel.
A tempóérzék fejlesztése
A tempót vehetjük kézről és lábról.
A lábról vett tempó
Mivel a lábról vett tempó felismerése és gyakorlása is egyszerűbbnek tűnik ezzel kezdem az ismertetést.
A lábról vett tempó roppant mókás dolog. Bár hasonlít Schundi kimozgatásához mégsem teljesen ugyanaz. Ő ugyanis (amennyire sikerült értelmeznem) oldalazó mozgást is alkalmaz, valamit az állások, mint komplex egységek változtatásával igyekszik alkalmat teremteni. Na itt más a helyzet.
A lábról vett tempó is kimozgatás, viszont a vívótávolságot használja a támadásra megfelelő pillanat megteremtéséhez, a vívóállás megváltoztatása nélkül.
A vívó előre és hátramozgásokat végez - leginkább apró lépések formájában - és ezzel arra készteti ellenfelét, hogy a vívótávolság tartása érdekében kövesse. Így máris előnyhöz jut, ugyanis ő hamarabb befejezi a mozgást, mint ellenfele. Ez az időkülönbség a lábról vett tempó. Ez a fenti videón is jól látszik.
Lábról tempót tehát a távolság lecsökkentésével veszünk akkor, amikor az ellenfél még mozgás közben van. Ilyenkor fizikailag tehetetlen, hátrálni képtelen és felkészületlen, hiszen idegrendszere a mozdulat befejezésére koncentrál, amibe belekavar a mi hirtelen irányváltásunk. Ezt a pillanatnyi kapcsolási zavart kihasználva kivitelezhetjük az előre eltervezett akciót, ami akkor igazán szép, ha ellenfelünk is pontosan ezt a pillanatot várta, hogy a távot lecsökkentve lekaszaboljon minket. Ilyenkor történnek az együttesek, KIVÉVE, ha számítunk erre, mert ravaszak vagyunk, mint a róka és kézről vett tempóval jól megszívatjuk a komát!
A kézről vett tempó
A kézről vett tempó hasonló módszeren alapul, mint a lábról vett tempó azzal a különbséggel, hogy itt ellenfelünk kézmozdulataira kell figyelnünk. A fenti példánál maradva amikor ellenfelünk szintén ki akarja használni a lecsökkent távolságot és támadásba megy át, egy kardmozdulattal feladja az addig biztonságos fedezéket, ezzel alkalmat teremtve nekünk a kézről vett tempó kihasználására.
Mikor indítsuk a támadást?
Csakúgy, mint a lábról vett tempónál, itt is a mozgás közben lévő ellenfél a legkiszolgáltatottabb. Ami viszont a rossz hír, hogy egy kardmozdulatot sokkal gyorsabban be lehet fejezni, mint egy lépést, tehát aki kézről akar tempót venni, és ez többször sikerül neki, mint nem, az nyugodtan megveregetheti a saját vállát, ugyanis a kifejezetten jó tempóérzékkel rendelkező vívók legkevésbé sem népes táborát gazdagítja.
Ilyen alkalmak nem csak támadás közben, hanem minden egyéb pengehelyzet változtatás során kialakulhatnak. Mondjuk ha kötésre, vagy ütésre kínáljuk fel a pengénket, vagy ha az ellenfél reagál egy cselvágásra, vagy szúrásra hárításba menve. Merthogy ezek erre lettek kitalálva. A kötéses trükköt a mester bácsi a fenti videóban 2:20 környékén mutatja. Kötés, vagy hárítás megkerülésével a tanítvány támad és talál. Nem engedi, hogy a pengék összeérjenek, mert akkor a kötés létrejön és azonnal a mesteré a kezdeményezés, aki riposztozhat, hanem kitér és végrehajtja a saját elképzelését (amit most a mester instruál).
Aktív és passzív tempó
Passzív tempó esetén az ellenfél megteszi nekünk azt a szívességet, hogy hibázik (elvágja magát, megtorpan, feleslegesen kalimpál), amit mi kihasználhatunk. Erre a vívónak nincs befolyása, egyszerűen észre kell vennie, vagy még inkább meg kell éreznie az ellenfél tempóalkalmat kínáló rezdüléseit és természetesen a megfelelő reakcióval tempón belül válaszolnia.
Aktív tempónál nekünk kell kikényszerítenünk ezt a hibát és olyan helyzetet teremteni, ami alkalmas a támadásunk sikeres végrehajtására. Erre tehát van ráhatásunk, emiatt könnyebb kivitelezni, mint a passzív tempót, ahol a reakcióidőnk esetleges fejletlensége okán lemaradhatunk az alkalmas pillanatról.
A tempóba támadás néhány típusa
Átvett támadás
Az átvett támadás passzív tempó, hiszen ellenfelünk végrehajtott, ám sikertelen támadását követő tehetetlenségét (pl. kitörés végpontja) használjuk ki a visszatámadásra. Jó esély van rá, hogy zárja a közvetlen válasz elől réseit, azonban cseles vágással sikeresek lehetünk.
Hátralépéses meghívás
Hátralépéses meghívást fél hátralépéssel indítunk, amire az ellenfél előrelépéssel reagál, a vívótávolság tartása végett. A fél hátralépésnek olyan dinamikusnak és hihetőnek kell lennie, hogy hihető legyen és az ellenfél azt tegye amit várunk tőle.
Ritmusváltások
Ritmusváltásokkal is összezavarhatjuk ellenfelünket, ugyanis a gyors mozgást észlelve izmai megfeszülnek, tehát ha egy vagy több gyors mozgás után egy lassabb mozdulatra nehézkesebben reagál. Tisztára mint kvájcsengkén... :)
Hát, ennyi fért bele a mai mesedélutánba, mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket és javítson ki, ha tévedek valamiben!
Jó munkát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése